.

s22

Látnivalók

Látnivalók Tatán

There are no translations available.

Látnivalók Tatán

    Vár
A Lackffy család kezdeményezésére az 1300-as évek végétől folyamatosan épült és átépült, ma Tata egyik gyöngyszeme. Fénykorát Luxemburgi Zsigmond és Hunyadi Mátyás idején élte, mint királyi nyaralókastély. A vár falai a romantikus építészet stílusjegyeit tükrözik, melyet az egykor itt élt Eszterházy családnak köszönhetünk. Az Öreg-tó partján álló építmény ma is szemet gyönyörködtető látvány.
   
   
    Keresztelő Szent János szobor
A vár közelében, az Öreg-tó egy kis mesterséges szigetén, közel a parthoz, óriási platánfa árnyékában szikár férfi bronzszobra áll. Kezében hosszú, vékonyszárú nádszerkezet. Kovács Mária szobrászművész ezért az alkotásért elkészültekor megkapta a kor egyik legértékesebb képzőművészeti kitüntetését, a Ferenc József-díjat, majd Magyary Zoltán professzor kezdeményezésére, Tatára került az alkotás. A Miklós-malom közelében állt 1958-ig, később a nagytemplomba került. Tata Barátainak Köre 1989-ben meghívta a művésznőt Tatára. Ő választotta a kis szigetet a szobor helyéül.
   
   
    Eszterházy kastély
Az Eszterházy család tatai kastélyaként épült Fellner Jakab tervei alapján az 1700-as években. Északi toronyszobája történelmi jelentőséggel bír, hiszen I. Ferenc magyar király 1809. október 14-én e falak közt írta alá az ún. schönbrunni békét. A kastély előtti téren 1988 óta áll, Tóth Béla Tatai Diana című szobra. A járókelőket gyönyörködteti és azokra a legendás vadászatokra emlékeztet, amelyeket Zsigmond, majd Mátyás rendezett itt főúri vendégeivel.
   
   
    Kodály tér

Egy hangulatos, szebbnél szebb virágokkal beültetett parkban különös építményt látunk: a Zenepavilont. A hajdan is zenélésre szolgáló építmény - a filagória - pusztulásra ítélve hevert évekig, régi szépségében felállítva újra kedves színfoltja lett a városnak. Mögötte három régi malomépület található új funkciókkal. 1755 körül Fellner Jakab építette a Czégényi malmot (utolsó bérlőjének nevét viseli) és a mögötte lévő raktárépületet a kalló-malommal együtt.
   
   
    Öreg-tó
A Vértesszőlős felé vezető országút mentén, ahol elfogynak a főutca házai, kitárul az Öreg-tó teljes szépségében. Ősidők óta lakott volt ez a vidék: vaskori, alatta új-kőkori emberi telephelyre bukkantak a régészek a Tófarok közelében. Gyönyörködés közben nem is gondolunk arra, hogy mai formájában komoly vízmérnöki munka eredménye a több mint 200 hektár nagyságú vízfelület. A XVIII. században Mikoviny Sámuel pozsonyi mérnök volt az, aki a most is működő zsilipekkel és gátakkal meghatározta a tó nagyságát. Így évente lehetővé válik a tó vizének leeresztése és az őszi lehalászás. Érdemes továbbsétálni az Öreg-tó partján. Háborítatlan természetvédelmi területen jutunk el a modern szállodák, panziók, éttermek, pavilonok érintésével a Tófarokig. A volt erdei tornapályán sétálva az Által-ér kőhídjától a folyásiránnyal szemben haladva 400 méterre elénk tárul a gyönyörű Derítő-tó. A halban gazdag vizű horgásztanya az év bármely szakában szívesen várja a pecázás szerelmeseit.
   
   
    Kossuth tér
A jellegzetes háromszög alakú tér hangos piac színtere volt, sokáig cipészek, fazekasok árulták a portékájukat, no meg szekerekről kínálták a vidékről behozott élelmiszereket, baromfit, zöldségeket, gyümölcsöket. Mellettük többek között mézeskalácsosok, kötélverők, kaptafakészítők termékeiből válogathattak a vásárlók. A kor szokásainak megfelelően az igazságszolgáltatásnak is egyik központja volt a főtér: itt állt a pellengér és egy „fogda”. A XIX. század elején ispotály is működött itt. Ez azonban inkább szegényház volt, mint kórház. 1831-ben, nyár végén rettenetes kolerajárvány dühöngött, amikor is nagy szükség lett az ispotály kórházi funkciójára. A kórház az 1834-es nagy tűzvészben porig égett és már nem épült újjá.A XIX. század végén nagy építkezés indult Tatának ezen a részén is: üzletek, lakóházak épültek.A templom előtti nagy teret 1894-ben – elsők között az országban- Kossuth Lajosról nevezték el a közgyűlés határozata alapján. Jelenleg itt található a Városháza.
   
   
    Szent Kereszt plébániatemplom
A Kossuth téren magasodó templom Franz Anton Pilgram, Fellner Jakab és Grossmann József tehetséges építészek munkáját dicséri. A kéttornyú templom lenyűgöző belső terének kialakítása többek között Mohl Adolf, Gött Antal, Schweiger Antal valamint Mes János György nevéhez fűződik.
   
   
    Mária Immaculata szobor
A templom lépcsőin lesétálva belátjuk az egész teret. Középen Egy obeliszk tetejéről felhőgomolyagos földgömbön állva egy szép Mária-szobor tekint le. Lába kígyóra tapos, feje körül tizenkét csillagból álló korona van. A szobor jelzője IMMACULATA (makulátlan, tiszta).
   
   
    Görög-római szobormásolatok múzeuma (volt zsinagóga)
A zsinagóga építésének pontos idejét nem ismerjük, arról viszont tudunk, hogy 1861-ben Wechselman Ignác tervei szerint a régi épületet romantikus stílusban átalakították. Benne - hívők hiányában - 1977-ben Magyarország egyetlen szobormásolati múzeuma létesült.
   
   
    Hősök tere
Az I. világháborús emlékmű 1926-ban készült, Fülöp Elemér alkotása. A kürtöt fújó, fekvő katonát ábrázoló bronzszobor kőtalapzatán a Szózat megrázó sora: „Az nem lehet, hogy annyi szív hiába onta vért”, valamint a hősi halottak neve olvasható. A teret a tó felőli oldalon hangulatos, népies barokk stílusban- az uradalmi alkalmazottak számára- épített XVIII. századi házak övezik. A Bláthy Ottó Szakiskola 1976-tól működik a korábbi járásbíróság épületében.
   
   
    Református templom
Messziről látszik a református templom hófehér fala, vörös sisakos, szép homlokzati tornya, tetején a csillaggal. Az épület egyaránt őrzi a késői copf stílus jellegzetes fonatait és a korai klasszicizmus egyszerű mértani formáit. A 25 méter magas torony 1793-ban épült. A Kocsi kamalduli szerzetesrend egykori tatai vendégháza szép barokk ablakrácsaival, kosáríves kapujával az 1783-1786 között épített nyugodt vonalú, szép arányú református templommal szemben található.
   
   
    Kálvária kápolna és kilátó
A Tatára érkező már messze a város határától megpillantja a kopár dombtetőt, s a meredek, fehér sziklák ormán álló kálváriát, Schweiger Antal 1770 körüli alkotását.A kápolna és kilátótorony a barokk hangulatú városkép kialakításában nagy szerepet játszó Fellner Jakab emlékét őrzi. A kápolnát az egykori Keresztelő Szent János tiszteletére épült, majd később megsemmisült templom alapköveire építették újjá. A kilátótorony egykor sörétöntő toronyként funkcionált. 40 méter magas, tetejére közel 200 lépcsőfok vezet.
   
   
    Geológiai múzeum
Szakavatott vezetők útmutatásával megfigyelhetjük a tektonikus mozgások és a területet hajdan borító víz hullámverésének hatását, a régmúlt idők élővilágának maradványait, a tűzkövet bányászó ősember nyomait: a bányagödröket, a bányászó eszközül szolgáló gímszarva-agancsokat, szerszámokat, fegyvereket, egy katlanszerű hasadékban a tűzrakó helyet. Az őslénymaradványokban gazdag, sokféle kőzetből álló domb, 1968 óta földtani természetvédelmi terület. Egyedülálló a világon, hogy ilyen kis- órányi sétával bejárható- területen 60 millió év megkövesedett üledékét tanulmányozhatjuk.
   
   
    Angol-kert
A Cseke-tó mesterséges vízfelület (25ha), amely nevét egy Cseke nevű birtokosról kapta (ma horgászparadicsom). Magyarország első angol típusú kertjét Böhm Ferenc uradalmi mérnök a tó mellé tervezte és telepítette 1783-tól. Akkoriban még nagy vízhozamú források bugyogtak, különleges klímát, állandóan nedves, szinte mocsaras talajt biztosítottak. Ezért lehetett igen sok, más földrészről származó vízkedvelő növénykülönlegességeket is ide ültetni. Az angolkertek vagy tájkertek a XVIII. Század közepén jöttek divatba. A francia kert merev, szigorú formái ebben a kertben építészeti stílusban feloldódnak: a fákat és bokrokat nem szabályos mértani rendben, hanem csoportokban ültették úgy, hogy minden oldalról szép látványt nyújtsanak. Közöttük buja, selymes pázsit borította a talajt. A növényeket nagy gonddal válogatták rügyfakadásuk, virágzásuk, lombosodásuk ideje, törzsük, koronájuk mérete, alakja, színe, levél-színeződésük, lombhullásuk ideje szerint. Érdekesség, hogy Tatán ültették hazánkban először a szomorú fűzeket. Ez a Kínából származó szép növény a romantika korának jellegzetes kerti dísze, később egyik legelterjedtebb fafajtánk lett.
   
   
    Romantikus műrom
A háromhajós templom maradványait imitáló rom romantikus stílusban épült. Egy francia építész, Charles Moreau nevéhez köthető az Angolpark északi részén található műremek.
   
   
    Török mecset
A szabályos nyolcszög alaprajzú, csúcsíves kis épület helyén egykor egy szentéletű török remete kunyhója állt.
   
   
    Kiskastély
Az Angolpark legkorábbi épülete eredetileg nyári laknak épült, copf stílusban. Érdekessége a terasz lépcsője, mely a vízbe dobott kavics keltette koncentrikus köröket idézi.
   
   
    Szabadtéri színpad
Az 1930-as években építették, a kitűnő akusztika elérése érdekében herendi porcelántörmelékkel töltötték fel a színpadot. Eszterházy Ferenc gróf éveken át messze földön híres előadásokat szervezett a várudvaron és itt. A művészetet kedvelő gróf a new-york-i College of Musik zenei doktorátusát is megkapta. Az Operaház 1937-ben bemutatta Szerelmes levél című operáját. Itt vezényelt Ferencsik János fiatal karmesterként. Általában olyan darabok voltak műsoron, ahol a gróf lipicai ménekből álló ötösfogata is „szerepelhetett”.
 
   
    Országgyűlés tér és Harangláb
1510 nyarán II. Ulászló Székesfehérvárról, az akkori királyi székhelyről a pestisjárványtól félve és előle menekülve egész udvarával átjött a vizek városába, Tatára. Itt hívta össze az országgyűlést. A királyi udvar jelenléte, a vendégek, az itt tartott országgyűlés rövid felvirágzást hozott Tatának. Az országgyűlés emlékét őrzi a tér neve és a harangláb, más néven óratorony falán elhelyezett tábla. A Tata egyik jelképévé lett építmény Fellner Jakab és közeli munkatársa, a tatai híres ácsmester, Éder József alkotása 1763-ból. Az Óratoronynak is nevezett építmény különlegessége, hogy faácsolata vasszögek nélkül épült.
   
   
    Kapucinus templom
A templom egyszerű külseje lenyűgöző barokk belsőt rejt. A kapucinus szerzetesek Eszterházy József invitálására érkeztek a városba. A világtól elzárt atyák három szerzetesi fogadalmát – szegénység, tisztaság, engedelmesség – a barna csuhájukat összefogó fehér kötélöv is jelképezi.

Forrás: www.tataivaroskapu.hu 

Tatai vízimalmok története

There are no translations available.

A vízimalmok magyarországi elterjedését vizsgálva megállapíthatjuk, hogy az oklevelek említése szerint Szent István uralkodását követő évtizedekben a tatai apátság területén lévő forrás vize hajtotta a kolostor malmát.
 
Száz évvel később, 1388-ban Zsigmond király által kiadott Péter nevű apát beiktató oklevele kilenc működő és egy romos vízimalmot sorol fel a helyük megjelölésével. Elmondhatjuk, hogy Zsigmond uralkodása idején Tatán a malomipar virágzásnak indult.
 
Mátyás király uralkodásakor Bonfini Tatáról a következőket írja: „A víz lefolyásánál gabonaőrlő malmok vannak, sorjában kilenc. Ezek a várhoz tartoznak, háborúban sem szakíthatók el tőle.”
 
A török hódoltság alatt a tatai vízimalmok a Cifra-malom kivételével elpusztultak.
 
A XVIII. század elején a lerombolt malmok közül az 1720-as évek közepéig hetet rendbehoztak. A molnár céh 1716-ban alakult meg, céhszabályzatuk húsz cikkelyt tartalmazott. A pecsétnyomójuk 1761-ből, a céhládájuk és a céhjelvényük 1795-ből való, melyek a Kuny Domokos Múzeum állandó kiállításán láthatók.
 
Tatát a környező falvakkal Esterházy József gróf 1727-ben megvásárolta. A jószágkormányzó ez év nyarán a grófnak írt levelében intézkedéseiről beszámolt: „…Tatában levő malmokat megjárván, aminthogy hét az a malom, mely hét malom vagyon 21 kerékre, ...”
 
A reformkorban tizennégy lisztőrlő malom működött 33 kerékkel. Az 1830-as évek elején készített térképen hat kallómalmot is feltüntettek.
 
A két világháború között a tatai vízimalmok közül tíz őrölt lisztet: Sándor-malom, Miklós-malom, Czégényi-malom, Pötörke-malom, József-malom, Nepomucenus-malom, Berta-malom, Réti-malom, Cifra-malom, Wéber-malom.
 
A fiatal Esterházy Miklós gróftól 1947-ben Pályka Dezső a Miklós-malmot, Csontos Béla a Pötörke-malmot és Tárnok András a József-malmot megvették.
 
A bérlők és a tulajdonosok kezén levő malmokat 1950-ben államosították. A források vizének elapadását (1961) rövid ideig még két malom túlélte. A Wéber-malom, melyet a termelőszövetkezet villannyal tíz évig darálónak használt. A másik a Cifra-malom, melyben az őrlést 1968-ban szűntették meg. A malom berendezését leszerelték és 1972-73-ban elvitték a komáromi malomba.
 
Tatán, ahol Magyarország legtöbb vízimalma működött a szénbányászat következtében elapadt források végleg megpecsételték a tatai malmok sorsát. Örökre megálltak az álmosítóan zubogó vízikerekek.

dr. Körmendi Géza

Forrás: www.tataivaroskapu.hu

Tata története

There are no translations available.

Tata a Gerecse-hegység lábánál, a Kisalföld keleti csücskében kedvező természeti környezetben épült fel. A XIX. századtól központi fekvése miatt- tizenegy településről vezet út a városba- róla nevezték el a környező községeket is magába foglaló Tatai-medencének.
 
A legrégibb időktől kezdve ember által lakott hely volt. Kr. e. II. században a rómaiak elfoglalták Pannóniát és megépítették a limes egyik fontos katonai táborát, Brigetiót (Ószőny). A Tatához közeli tábort a Látó-hegy oldalán végigfutó római vízvezetéken, az ún. Kismosó-forrásokból látták el ivóvízzel.
 
Az Árpád-házi uralkodók idején Tata királyi birtok. A bencések a XI. században, a mai Fürdő utca környékén monostort építettek. A település neve Tata alakban először 1221-ben fordult elő.
 
A XIII. századtól 1326-ig a Csák család uradalmához tartozott. Az ő birtoklásuk idején kezdődött meg a vár építése is. Tata 1387-től, Zsigmond királytól kapta meg a mezővárosi jogot. Az oklevelekben ettől az időtől civitasként emlegették. 1410 után a tatai vár Zsigmond (1387-1437) király kedves tartózkodási helye.
 
Habsburg Albert felesége, Erzsébet királyné Komáromban megszülte csecsemőjét. A későbbi V. Lászlót Székesfehérvárra vitték koronázásra, amikor 1440. május 14-én a főúri kíséret és a magyar Szent Korona a tatai várban töltötte az éjszakát.
 
A vár lassú pusztulását Mátyás (1458-1490) király állította meg, amikor 1467-ben visszaváltotta a Rozgonyiaktól. A várat- Bonfini leírása szerint- késő gótikus stílusú rezidenciává alakította át. 1472-től Mátyás minden évben egy alkalommal Tatán vadászott. Ide tért vissza a Habsburgokkal vívott háborúk fáradalmainak kipihenésére is.
 
1494-től már II. Ulászló (1490-1516) király birtokaként említik a várat. Néhány vadászattól és fogadástól eltekintve II. Ulászló nem tartózkodott Tatán. Kivéve az 1510. évi országgyűlést, amit az országban dúló pestisjárvány miatt a ferencesek kolostora előtti főtéren (ma Tóváros) tartottak.
 
A törökök 1543-ban foglalták el Tata városát. A száznegyvenöt éves török uralom idején kilencszer cserélt gazdát, és összesen tizenhat évig volt a vár török kézen.
 
A vízivár átépítését és a napjainkban is látható bástyákat Süess Orbán tervei szerint 1568-1577 között valósították meg.
 
A Rákóczi-szabadságharc idején, 1705-ben, a Battyán János vezette dunántúli hadjárat során a vár rövid időre a kurucok kezére került.
 
Tatát és a környező falvakat 1727-ben az Esterházyak ifjabb, fraknói grófi ágába tartozó Esterházy József vásárolta meg. A mezővárosba hívott építészek (Fellner Jakab, Éder József, Grossmann József, Schweiger Antal) mérnökök (Bőhm Ferenc, Mikoviny Sámuel) keze nyomán kialakult Tata, Tóváros és Váralja. Az első négy Esterházy gróf életében, 1727-1811 között, Tata nemcsak az uradalom igazgatási központja volt, hanem Komárom vármegye egyik legszebb, barokk stílusú épületekben gazdag mezővárosává fejlődött.
 
1809-ben a franciáktól elszenvedett győri vereség után I. Ferenc (1792-1835) magyar király udvarával két hónapig Tatán, a grófi kastélyban tartózkodott. A kastély északi tornyában írta alá 1809. október 14-én a Schönbrunni békét.
 
Az 1848-1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején Görgey Artúr fővezér a Szarka fogadóban levő főhadiszállásáról indult 1849. május 3-án Buda ostromára. Később Kosztolányi Mór ezredes Klapka György parancsára 1849. június 25-én az ellenség kezén lévő tatai várat rövid időre elfoglalta csapataival.
 
Az 1867-es kiegyezés után kezdődött el Tata és Tóváros nagyarányú városiasodása. Kisebb gyárak épültek. A Bécset Budapesttel összekötő vasút 1883-1884-ben érte el Tatát. Esterházy Miklós gróf lóversenypályát, közelében 1886-ban Tóvároskert néven vasúti megállót, 1888-ban Várszínházat építetett. A nyolc osztályos piarista főgimnázium 1911-1912-ben valósult meg.
 
A Trianoni békeszerződés után, 1921-ben a második királypuccs idején, IV. Károly (1916-1918) király feleségével és minisztereivel október 24-e és 26-a között a tatai Esterházy kastélyban tartózkodott.
 
A két világháború között felgyorsult a polgárosodása az iker községeknek. A Szent Imre fiúiskola, a piarista konviktus, a Tatai Múzeum, a Mezőgazdasági Népiskola, dr. Mike József sebész főorvos szanatóriuma került átadásra.
 
Az Esterházy-uradalom tiltakozása ellenére végül 1938. június 1-én Tata és Tóváros közigazgatási egyesítése is megtörtént.
 
Tatát 1945. március 19-én elfoglalták az orosz csapatok. A nagyközség életében az 1945 utáni évek, bár nagy változást hoztak, de a fejlődés, az építkezés csak jóval később, 1954 után indult meg, amikor Tatát újkori történetében várossá nyilvánították.
 
Tata az elmúlt évtizedekben nemcsak a vizeivel, angolkertjével, árnyas parkjaival, felújított épületeivel, rendezett útjaival, olimpiai Edzőtáborával vált nevezetessé, hanem múzeumaival, tudományos tanácskozásaival, állandó rendezvényeivel (Víz, Zene, Virág fesztivál; Tatai Sokadalom; Barokk Fesztivál; Szabadtéri játékok; őszi nagyhalászat) is, melyek öregbítették a város hírnevét.

dr. Körmendi Géza

Forrás: www.tataivaroskapu.hu

golf teetime 2023 3

golf esem 2023

golf slop r2

OLGC légifelvétel
video
Kérem kattintson a képre!
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club
  • Old Lake Golf Club

Adatkezelési Tájékoztató:

Old Lake Zrt. (Old Lake Zrt. 2890 Tata, Remeteségpuszta, a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.

Részletesen...